Eger történelmi belvárosában - ahol előbb a vásártér jelentette a közösségi élet színterét, majd több mint 100 éven keresztül a Dohánygyár biztosított megélhetést több száz családnak - napjainkban a 2008 tavaszán megnyílt Agria Park Bevásárlóközpont teremti újjá a piactér sokszínűségét, nyüzsgését. A tervezők és a kivitelezők arra törekedtek, hogy az épület ezt a hangulatot idézze fel, szem előtt tartva ugyanakkor azt is, hogy a bevásárlóközpont egyben méltó utódja is legyen az 1896-tól a helyén álló dohánygyári épületeknek. A végeredmény az új és régi ötvözete, egy európai viszonylatban is egyedülálló épület- és kert komplexum.
Az Agria Park légkondicionált belső terekkel, üzlethelyiségekkel, bennük számos világmárkával várja vásárlóit, akik bevásárló körútjuk során házon belül intézhetik napi teendőiket is a széleskörű szolgáltatásokat nyújtó egységeknek köszönhetően. A kikapcsolódásra is számos lehetőség kínálkozik: a háromtermes multiplex mozi, a több mint 600 m2-es fitneszterem és az ország első plázakönyvtára mellett az Agria Park folyamatos akciókkal és számos kulturális programmal igyekszik bekapcsolódni a helyi és regionális kulturális életbe, eseménysorozatokba.
A többszintes komplexum a vásárlás és kikapcsolódás mellett egyúttal élményt is nyújt az idelátogatóknak. Az épület modern külsejével és funkcionális belső tereivel vásárlásra és aktív kikapcsolódásra, kisebb és nagyobb közösségek számára egyaránt alkalmas környezetet biztosít, miközben múltidéző sétára is invitálja a látogatókat. Az Agria Parkba belépve megtekinthetjük a hajdani Dohánygyár impozáns víztornyát, a hajdani üzemi terület kovácsoltvas oszlopait, de sétálhatunk az ősfás parkban és megpihenhetünk a felújított Zsolnay kút mellett is. Emellett élvezhetjük a sokszínű gasztronómiai kínálatot és kellemes beszélgetést folytathatunk a kávézókban és a cukrászdákban.
A Magyar Királyi Dohánygyár víztornya a gyár többi épületével együtt épült 1896-ban és 1936-ig látta el vízzel a gyár létesítményeit. A víz egy öntöttvas vezetéken át a Várhegy északi oldalán fekvő Tagos dűlői forrásokból gravitációs úton jutott a toronyba. A víztartály táplálása a torony mellett lévő régi vásártéri 27 m mély kútban elhelyezett szivattyúval történt melynek meghajtása, és a kútház maga is technikatörténeti érdekesség. A kristálytiszta vizet a gyári dolgozók is fogyasztották. A víztornyot többször tatarozták, majd a privatizáció után a gyár általános rekonstrukciója keretében az eredeti terveknek megfelelően helyreállították.
Az 1996-ban 100 éves Egri Dohánygyár centenáriumi ünnepségsorozatára, egy pályázat nyerteseként Kungl György szobrászművész tervei alapján készült el a díszkút. Az országban egyedülálló, időálló Zsolnay mázzal borított alkotás Eger egyik jelképét, a Dohánygyár híres víztornyát ábrázolja. Alapját barna dohánylevelek ölelik körül, tetejénél pedig dohányfüst gomolyog. A bevásárlóközpont építésének idejére a díszkutat gondosan becsomagolták, megőrizték, most pedig eredeti helyén, az ősfás díszparkban mindenki által megtekinthető.
Az üzletközpont 2009-ben megkapta az egyik legrangosabb hazai építőipari kitüntetést, az ÉPÍTŐIPARI NÍVÓDÍJAT. Ugyanebben az évben az épületet fejlesztő WING Zrt. a nemzetközi ingatlanszövetség magyar tagozatának FIABCI különdíját vehette át a bevásárlóközpontért. A komplexum a CNBC Arabia európai Ingatlandíjon szintén 2009-ben az Év Bevásárlóközpontja lett, korábban pedig a CIJ nemzetközi szaklap is Európa legjobb bevásárlóközpontjának választotta.
Kóstold meg a távol-keleti konyha ízeit a WOK n'Go étteremben!
Különleges fűszerezés, omlós húsok ropogós bundában és sok-sok zöldség biztosítja az utánozhatatlan ízélményt!
M. Barna Anita, grafikus, festő, Lénárt Viktor, grafikus, festő, Gódor Gábor, szobrász közös kiállítása nyílik az Agria Park Galériában.
A megnyitó időpontja: 2024. október 5. 17:00
A kiállítás megtekinthető: 2024.10.05-2024.11.06.