+36 20 504 5340 | titkarsag@nmi.hu

Kibővített szakmai tartalommal, 2017. január 1-től a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány által létrehozott Nemzeti Művelődési Intézet NK Kft. az Emberi Erőforrások Minisztériumával kötött közszolgáltatási szerződés keretében látja el azokat a közművelődési szakmai szolgáltató és módszertani feladatokat, amit szellemi jogelődje, a Nemzeti Művelődési Intézet költségvetési szervként végzett.

A gazdasági társaság egyedülálló szervezeti kereteivel, országos és határokon átívelő partneri hálózatával, korszerű tudásanyagot mozgósító szakembergárdájával a kulturális alapellátás operatív bázisszervezeteként működik.

A települések jobb, közvetlenebb elérését innovatív, hálózatos szervezeti forma biztosítja: a lakiteleki központ mellett 19 megyei igazgatóság segíti a közművelődési szakmai koncepciók megvalósulását, valamint a települési közösségi-kulturális élet módszertani tanácsadással való támogatását. Ez a hálózat kulturális, valamint más, a működéshez és fejlesztésekhez szükséges ágazatok közti együttműködések kezdeményezője helyi, megyei és országos szinten, valamint a határon túli magyarlakta területeken.

A szervezet mintaprojektek megvalósításával, módszertani tanácsadással járul hozzá a közösségi művelődésben részt vevők életminőségének javításához, a települések kulturális, társadalmi és gazdasági lehetőségeinek kialakításához.

A megyei igazgatóságok küldetése a helyi társadalmi igényekre való hiteles reagálás lehetőségének megteremtése a kultúra és közösségi művelődés eszközeivel. A megyei igazgatóságok lehetővé teszik, hogy az ország szinte bármely településén, ahol közművelődési feladatellátás folyik, a helyi közösségek módszertani segítséget kaphassanak kezdeményezéseikhez. Mivel ezeknek a folyamatoknak többnyire érzékelhető gazdaságélénkítő hatása is van, a Nemzeti Művelődési Intézet mintaprogramjai révén hozzájárul a helyi társadalmak erősítéséhez.

A megyei igazgatóságok:

  • kapcsolatot tartanak a megyékben lévő közművelődési intézményekkel, civil szervezetekkel
  • részt vesznek a felmenő rendszerű amatőr művészeti események lebonyolításában
  • koordinálják, szakmailag támogatják a megyei hungarikum klubok és értéktárak létrehozását és működtetését
  • segítséget nyújtanak pályázatok megírásához
  • szakmai napokat és fórumokat szerveznek
  • társadalom- és közösségfejlesztő folyamatokat generálnak
  • részt vesznek az országos közművelődési statisztikai adatok gyűjtésében, rögzítésében és értékelésében
  • szakmai tanácsadói- és szolgáltatói tevékenységet folytatnak
  • mintaprogramjaikkal lokális gazdaság-fejlesztő folyamatok elindítását segítik, támogatják a helyi közösségi kezdeményezéseket.

Találat
vásárlási utalvány
látványosságok
megközelíthetőség
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!
Így első kézből kaphatsz hírt legújabb akcióinkról, programjainkról!
Az Agria Park alagsorában található parkolóház 520 személygépkocsi kényelmes és biztonságos parkolására nyújt lehetőséget. A parkoló 0 órától 24-ig áll a vásárlók rendelkezésére.
AZ ELSŐ 1 ÓRA INGYENES